TÁRGYALÁS - Tóth László terei

kiállításmegnyitó
november 28. 14.00 - Quadro Galéria
 Kurátorok: Tompa Gábor, Székely Sebestyén

Kiállításunk indíttatását Tóth László Tárgyalás című grafika sorozata képezte. Egy asztalt monumentális emberalakok ülnek körül. Az évtizeden keresztül többször visszatérő téma szereplőit a művész mind nagyobb torzításokkal jeleniti meg: az asztalnál ülő emberalakok átalakulnak, darabokra esnek, testük babára vagy gépre hasonlít, esetenként a még élő csontvázakról a hús lemállik, a végtagok leszakadnak, a fej helyén csupán alaktalan csonk látható. Az egymástól elforduló emberek teatrális látomásában, Tóth a kommunikáció megszűnését, a tárgyalás lehetetlenné válását jeleníti meg. Az emberi tehetetlenségre csupán az embertelenség, a háború tűnik kiútnak.
Tóth László művészetében a festészet és színház kölcsönösen megtermékenyítő hatással voltak egymásra. Díszlettervezőként 1976-ban részt vett Sütő András Csillag a máglyán című drámájának a Harag György általi színrevételén. A darab, az egykori barátok, Kálvin és Szervét Mihály hatalmi intoleranciává fajuló hitvitáját mutatja be, amely Szervét Mihály máglyahalálához vezet. Tóth László számos Harag-rendezés díszletét alkotta meg (Csiki László: Öreg ház, Lőrinczi László: A szerető, Tomcsa Sándor: Műtét). Amit Tóth megrajzolt vagy megfestett a Harag-előadásokhoz, mint hangulatot, azt Harag minden esetben szinte egy az egyben megelevenítette képileg a színpadon.
A kiállítás egy olyan színpad, amely Tóth László grafikai lapjaival és a Csillag a máglyán felvételével egy örök tárgyalás tanúivá avatja a résztvevőket.

Kövess minket

                        

Fesztiválnaptár

November - 2018

Napi videó

Aftermovie 

Kapcsolat

FESZTIVÁLIGAZGATÓ                 
TOMPA GÁBOR
Emil Isac u. 26-28. Kolozsvár
Tel.:+40 264-431 986
office@huntheater.ro


SZERVEZO

FŐTÁMOGATÓ

 

TÁMOGATÓK