Liviu Ciuleiről, az utolsó színházi polihisztorról, aki díszletfestőként debütált egy bábelőadásban, majd a román színház megújítója, színész, rendező, színházigazgató lett, halálakor a nagyközönség és a művészi „családja” is megfeledkezett − meséli
Florica Ichim, a Ciulei-könyv összeállítója.
Liviu Ciulei itthon és a nagyvilágban címet kapta a háromkötetes összeállítás, melyben Ciulei külföldi recepciójáról kapunk átfogó és részletes képet. A
Florica Ichim és
Anca Mocanu gondozásában megjelent munka kritikák, színlapok, plakátok, cikkek, a rendező kéziratai, illetve esszék gyűjteménye is egyben.
A könyvbemutató után eljutok a filmvetítésre is, helyszíne szintén a TIFF-ház.
A Föld sója című film Sebastião Salgado brazil fényképész életéről készült. Megrázó kalandjai, utazásai, történetei a világ számunkra távoli pontjairól nagyon felkavaróak. Megrendülve hallgatjuk végig azok a menekülttörténeteket, tragikus éhhalálokat, tömegmészárlásokat, melyeket fényképezőgépével megörökített a 70−80−90-es években Nigériában, Etiópiában, Kuwaitban, Ruandában, Jugoszláviában. Képek csonttá soványodott fiatalokról, csecsemők holttesteiről, menekülttáborokról, lemészárolt emberekről, visszaemlékezni is nagyon felkavaró. Számunkra idegen helyekre jutunk el, ahol az emberek hozzászoktak a halálhoz, ahol az emberek a Föld sói.
Ahhoz, hogy idegenként nézzenek rád, nem kell messzire menned. Saját otthonod, családod, lakóközösséged is kitaszíthat, ha elég flúgos vagy ahhoz, hogy hinni tudsz valakiben, szeretni tudod őt, és képes vagy feláldozni magad érte. A történet Lars von Trier
Hullámtörés című filmjéből ismerős lehet, ennek színpadi adaptációját
Tom Dugdale készítette el a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeivel. A történet tragikus, de mégis csodás kimenetele, hogy Bess (Pethő Anikó) feláldozva önmagát, prostituált lesz, mert hiszi, hogy ettől Jan (Szűcs Ervin) felépül a fúrótornyon bekövetkezett balesetéből, Jan gyógyulása, lábra állása Bess megbélyegzésébe, kiközösítésébe, majd az életébe kerül.
Mitől lesz más mégis az előadás, mint a film? Egy lehetséges válasz az, hogy megpróbál minket kínosabb helyzetbe hozni már a legelején. A nézőtéri fényben, a játéktér két oldalán ülünk, egymást és a színészeket egy időben látjuk, nem túl távolról, így valóban előttünk történik meg a férfimosdó-jelenet, amikor esküvőjükön Bess kérésére Jan magáévá teszi őt. Az előadás zenéjét is a rendező jegyzi, néhány percre pedig újra láthatjuk összeállni a színészzenekart, vagy legalábbis egy részét (Viola Gábor, Váta Lóránd, Farkas Lóránd).
A nap végén
Jaram Lee előadását nézzük, aki harmadszorra tér vissza Kolozsvárra, a közönség pedig szereti és újra kíváncsi rá. A
Stranger’s Song címet adta annak az előadásának, melyben a phanszori éneket, a koreai tradicionális énekbeszédet
Gabriel García Márquez novellája felől gondolja újra.
Márquez történetének három karakterét a csupasz színpadon kelti életre az előadó. A díszlet egy emelvényből, ahol a gitáros ül, egy padból, ahol a dobos foglal helyet, és egy Jaram által használt székből áll, egyedüli kelléke pedig egy legyező. Mindhárom figurának, a bölcs és megértő Lázarának, férjének, Homerónak és az életükbe besétáló, mindent felborító elnöknek is egyformán emberi arcaikat ismerjük meg, így hármuk nézeteltéréseit is empátiával, megértéssel követjük végig. A phanszori énekes elmeséli a közönségtalálkozón, hogy fontos a közönséggel való kapcsolatteremtés, a visszajelzések, hogy
Jihye Park, az előadás rendezője abban segített neki, hogy érezze sokkal jobban magát a színpadon, mióta vele dolgozik, „színészebb” a színpadon, mint előtte.
Gál Boglárka
