Pénteken látunk először
Bertolt Brecht művéből készült előadást az idei fesztiválon. A bukaresti
Bulandra Színház hozza el nekünk
A szecsuáni jóemberét Andrei Şerban rendezésében. Az előadás szövegét a rendező
Daniela Dima közreműködésével adaptálja, tökéletesen maira fordítja. Egy jó előadást látunk, songokkal, táblákra írt feliratokkal, fehérre festett arcokkal, elidegenítő gesztusok sorával — ahogyan azt kell. Minden jól működik benne, ezt a telt házas közönség tapsa is igazolhatja. Mi itt a „rossz”, ahol az isteneknek valóban keresni kell a jó embert? Sok kikacsintás, aktualitás van benne, megjelennek táblák kenőpénzről, lopásról, hazugságról, de ezek mintha nem Szecsuánban lennének, nem tűnik ennyire rossz helynek. Kvázipolitikai és kritikus is, de nagyon tapintatos, ebből fakadóan pedig szolidáris színház is. Ezek után kíváncsian várom a vasárnapot, amikor majd a Víg Színház előadását nézzük meg ugyanebből a darabból.
A mai második előadás, amit látok, egyben a második Gogolunk is a fesztiválprogramban. A
Sfumato Színházi Laboratórium az
OOOO — Gogol álma előadásában a szerzői műveiből egy látomásos világot épít fel. A szövegmondás ritmikájával, a szöveg zeneiségével és fizikálissá tételével kísérletezik
Margarita Mladenova és
Ivan Dobchev. A rengeteg elhangzó szöveg a színészek arcára vonja a figyelmet, inkább az arcukat nézem. Az válik érdekessé számomra, ami ott történik, sokszor pedig teljesen lemondok arról, hogy meg is értsem őket és a feliratot figyeljem. Ez az álompoétika az erőteljes, felnagyított gesztusok és furcsa figurák világa. Az előadás végén a
Keresztes előadásából már ismert Popriscsinnal találkozunk újra. Kérdés marad, hogy ezek az alakok végül tényleg elveszítik a kapcsolatot a valósággal, vagy éppen a valóság válik egy rémálommá?
Gogol álma után én is inkább aludni megyek, így lemaradok arról a „zenés kalandozásról”, amit a fesztiválkatalógus az
ÉSTE Formációjával kapcsolatosan ígért.
Gál Boglárka
