Színészek: ALBERT CSILLA, BODOLAI BALÁZS, DIMÉNY ÁRON, IMRE ÉVA, SINKÓ FERENC, SZŰCS ERVIN, VARGA CSILLA
Díszlet, jelmez: CARMENCITA BROJBOIU
Videó: BÁNYÁSZ BERTALAN
Ének, hang: BODOKI-HALMEN KATA
Mozgás: SINKÓ FERENC
Rendezőasszisztens: MEI ANN TEO
Dramaturgasszisztens: JESSICA RIZZO
Ügyelő: KEREZSY IMOLA / GYÖRFFY ZSOLT
Szöveg, dramaturgia: VISKY ANDRÁS
Rendező: ROBERT WOODRUFF
Caravaggio: egy kortárs művész, a lehető legelviselhetetlenebb fajtából. Szélsőségesen tehetséges, és ráadásul képtelen hazudni. A pénz sem nagyon érdekli: bár ő zsebeli be a legnagyobb honoráriumokat, rendszerint mindent elver (értsd: megoszt) az Ortaccio kétes hírű figuráinak társaságában, akik közül a legszentebb képeihez a modelljeit is választja.
A rangot megveti, nem lesz belőle aranyláncos akadémikus például, holott az akadémikusok, akik közül többen a legádázabb ellenségei is voltak, fogcsikorgatva elismerik, hogy a késő reneszánsz és a kora barokk legnagyobb tehetségével van dolguk.
Nem marad utána semmi, azon a meglehetősen szűkre szabott életművön kívül, ami nélkül viszont ma sem Rembrandt, sem mondjuk a fotográfia művészete, vagy pedig a valódi színházi világítás-művészet nem képzelhető el.
Caravaggio: egy kényelmetlen ember, akinek a szentség kiáradásáról talán a legmélyebb tapasztalatai voltak a nyugati kultúrában. Alig elviselhető kortársunk.
Visky András