A fesztivál

Színház az alagút végén

Normális helyzetben a Horizontok tematikájú fesztivál arról szólna, hogy milyen társadalmi, kulturális, gazdasági perspektíva elé néz egy világ a 21. század derekán, hiszen lassan ugyanannyi év telt el az ezredforduló és a századforduló óta, mint amennyi éve a rendszerváltás történt. Ugyanakkor száz éve került sor Európa térképének traumatikus átrajzolására, aminek nagyon sok következménye volt, többek között a II. világháború és az azt követő hidegháború, a földrész két blokkra osztása: a kommunista országokra, és az akkor szabad világnak nevezett, kapitalista rendszerre.
De ugyanakkor arra is kíváncsiak lennénk, hogy milyen irányba halad a színház, melyek az új tendenciák, hogyan viszonyulnak ezek a hagyományhoz, hogyan írják át Európa kulturális örökségét, ha egyáltalán kötődnek valamilyen formában ahhoz.
Nagyon sok minden történik most párhuzamosan a világban, aminek az a következménye, hogy nem beszélhetünk normális időkről. Itt van a csaknem egy éve tartó koronavírus-járvány, és itt vannak azok a politikai események a különböző választások előestjén, melynek a csúcsán - mondhatni - a november 3-ai amerikai választások állnak. Ezek az események valósággal felborzolják az egész kontinens és az egész földgolyó állóvizét, és ugyanolyan bizonytalanná teszik a létünket, mint ezt az Interferenciák fesztivált is, melyet ennek a szövegnek a megírása idején még mindig olyan sok bizonytalan kérdés övez, mint mostani mindennapjainkat.
Előfordulhat, hogy ez a szöveg bekerül egy katalógusba, és közben nem tudunk élő fesztivált tartani, hanem újra a számítógépek és telefonok képernyői elé kényszerülünk, ahogy azt már lassan megszoktunk, de talán meg is elégeltünk.
A koronavírus által diktált menetrenddel párhuzamosan más aggasztó események is történnek. Különböző társadalmi, politikai zavargások, tüntetések, pusztító jellegű aktivista megmozdulások, szobordöntögetések, az úgynevezett „cancel culture" folyamat, amely megpróbálja teljes mértékben átírni a történelmet, és a feledés fátylát borítani a teljes kulturális emlékezetre, olyan anarchiát és káoszt teremtve, amelyben az emberiség teljesen irányt téveszt, és el is téved ezeknek az ideologikus diskurzusoknak vagy monológoknak az útvesztőjében.
A fentiek tükrében a fesztivál Horizontok tematikája átfogalmazódik: arra keresünk választ, hogy egyáltalán folytathatjuk-e valamilyen módon, akár a megszokott módon, akár egy teljesen radikálisan megváltozott módon a mindennapi életünket, a kultúra továbbgondolását, a színház megújulását, milyen üzenete lesz a színháznak, van-e egyáltalán fény az alagút végén? Úgy tűnik, hogy mindazok, akik kitartóan várakoznak arra, hogy bemutassák alkotásaikat és találkozzanak a kolozsvári és az erdélyi közönséggel, illetve az itt összegyűlő vendégekkel, azok pontosan azt próbálják jelezni, hogy mindenképp küzdelmes és nehéz pillanatokat élünk meg, de az alagút végén ott áll a színház.
Éppen ezért, mind a színházi embereknek, mind a nézőknek kitartást és bátorítást szeretnénk közvetíteni ezen a fesztiválon, bármilyen formában tartsuk is meg ezt egy olyan évben, amely nagyon sok évfordulót tartalmaz: a már említett 1920 óta eltelt száz éven kívül, idén ünnepeljük a 30 éves Európa Színházi Uniót és a Romániai Színházi Szövetséget, és a rendszerváltás óta is már három évtized telt el.
Az Európai Színházi Unió 1990-ben olyan körülmények között alakult meg, amikor még Európai Unió nem létezett, tehát, mint létesítmény megelőzte ezt a struktúrát, az igazi európai párbeszédet szorgalmazta, olyan országok színházait is soraiba számlálva, amelyek a mai napig sem tagjai az Európai Uniónak, mint például  Oroszország vagy Szerbia, de akkor még Románia, Magyarország sem voltak EU-tagok, ugyanakkor kisebbségi kultúrához tartozó színház is volt már az alapítók között, a barcelonai Lliure Színház. Giorgo Strehler és Jack Lang egy olyan modellt mutatott fel, amely a legmagasabb minőségen keresztül állandó párbeszédet tartott fenn és folyamatosan az európai kultúra sajátos, erős, határozott identitását tartotta ébren és újította meg, amelyhez fontos úgy kötődni, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy a nyugati típusú kultúrának és a színháznak ez a formája, ez a hagyománya Európához kötődik, Európában gyökerezik. Ahogyan George Banu egyik szép esszéjében mondja: a színház európai találmány és ezt tudatosítanunk kell, nem pedig szégyellnünk, fenntartanunk kell és nem eltörölnünk, megújítanunk kell és nem megtagadnunk.
Erre hívnám össze idén, bármilyen formában színházi alkotókat és nézőket egyaránt!
 

Tompa Gábor
fesztiváligazgató
a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezérigazgatója
az Európai Színházi Unió Elnöke