WAYS OF DISAPPEARING

november 21. 22.00 - StúdióJegyvásárlás

Ahogy a homok pereg a homokórában,
úgy zuhan zene a zenébe.
Nehéz a szívem e farkas-marta éjszakában.
Úgy zuhan zene a zenébe, ahogy hangom hull hangjaimba.
Alejandra Pizarnik

Lucian Ban zongoraimprovizációinak hipnotikus erejű új felvétele, a  Ways of Disappearing, amely szülőföldjén, Erdélyben készült a lélegzetelállító Barokk teremben Temesváron 2021 májusában, miközben a világ megtorpanni látszott, merész adalék a műfajhoz, és erőteljes és meg nem alkuvó állásfoglalás, lévén, hogy ez az első, kíséret nélküli szólóalbuma. Az állandó alkotótársával, Mat Maneri brácsással koprodukcióban készült és a Sunnyside Records gondozásában megjelent album 14 zenedarabot és improvizációt sorakoztat fel, köztük két, Annette Peacock és Carla Bley szerezte modern dzsessz-sztenderd dermesztő hatású feldolgozása.

A Ways of Disappearing röviddel megjelenése után dicshimnuszban fürdött és a kritikusok kedvence lett a Wall Street Journal, a Downbeat Magazine és a New York City Jazz Record hasábjain, továbbá számos turnéhoz vezetett az Egyesült Államokban és Europában.

Szóló zongoraalbumáról Ban elárulja, hogy „nincs igazi különbség az improvizáció és a zeneszerzés között”, és míg „a struktúra (azaz a hagyomány) tanulható, a szabadság inkább olyasmi, mint az ösztön” – az improvizáló zenésznek zenei kérdéseket kell feltennie, és főleg, amikor egyedül improvizál, megválaszolnia azokat az előadás aktusában. A dzsessz hagyományainak kutatása során Ban különösen elkötelezte magát a szélsőséges zongoristák mellett, akik stilisztikailag egyéni módon közelítik meg a zongorát: „Mindig is közelebbnek éreztem magamhoz azokat a dzsesszzongoristákat, akiket én szélsőségesnek tartok, az olyanokat, mint Ellington, Monk, Paul Bley, Keith Jarrett, Andrew Hill és még néhányat, akik nem elégedtek meg azzal, ahogyan a zongorán mind csoportosan, mind egyénileg játszani lehet... szerintem meghaladták a [zenei] nyelvezet hagyományosan lefektetett határait.” Évtizedes vajúdás után a Ways of Disappearing a szóló dzsesszzongora-művészethez való jelentős hozzájárulásként debütál, és demonstrálja, mennyire ihletett tud lenni Ban a pillanat hatása alatt, az éterből teremtve zenét, és a Downbeat szavaival élve, amelyekkel zenéjét méltatja, „személyes művészete univerzálisnak hat.”