Az Európai Színházi Unió – UTE közgyűlésére került sor a hétvégén Kolozsváron

Első alkalommal tartott Kolozsváron közgyűlést az Európai Színházi Unió – UTE, az eseményre a 6. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében került sor. Tompa Gábort, a kolozsvári színház igazgatóját ez év májusában választották meg a több mint harminc tagot számláló UTE elnökévé, mandátumának első közgyűlése zajlott a hétvégén Kolozsváron.
Az eseményen az Unió tagszínházainak képviselői vettek részt, olyan színházak vezetői, mint a bécsi Volkstheater, a Teatro di Roma, a Schauspiel Köln, a Comédie de Reims, az athéni Görög Nemzeti Színház, a Jugoszláv Drámai Színház, a portugál Teatro Nacional Sao Joao, a Prágai Városi Színház, a Piccolo Teatro di Milano, a bukaresti Bulandra Színház, a budapesti Vígszínház, a moszkvai Maly Theatre és a Stanislavsky Electrotheatre, a bulgáriai Theatre Laboratory Sfumato, valamint Antal Csaba díszlettervező és George Banu, az Unió egyéni tagjai. Az Interferenciák Fesztivál keretében idén öt UTE-tagszínház előadását láthatja majd a kolozsvári közönség, emellett Ilan Ronen és Antal Csaba egyéni tagok munkáit, George Banu pedig a háború színházi megjelenítési lehetőségeiről tart konferenciát.
Tompa Gábor elnök elmondta, felmerült annak a lehetősége, hogy 2019-ben Kolozsváron kerüljön megrendezésre az UTE tagszínházainak fesztiválja – az eseményt Románia EU-s elnökségének évében Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is támogatja.
A közgyűlésen a résztvevők az Unió közeljövőre vonatkozó legfontosabb terveit is megvitatták. A szervezet ügyvezető igazgatói állásának betöltéséről hamarosan döntés születik, az új vezető a tervek szerint 2019-től veszi át szerepét. Az Unió fő célja a későbbiekben is olyan nemzetközi projektek létrehozása, melyek nem csupán az alkotók és országok közti tapasztalatcserét szolgálják, hanem a fiatalabb generációt is bevezetik a színház világába.
Elkezdődött ugyanakkor az Unió Digital Natives elnevezésű projektje, melyet az Európai Bizottság Kreatív Európa programja finanszíroz, és amelyben a Kolozsvári Állami Magyar Színház is partnerként vesz részt. Az Interferenciák programjának részeként került sor a projekt első tematikus konferenciájára a digitalizálódás témakörében: a Digital Hermits című eseményen a digitális bennszülöttek és a digitális bevándorlók közti generációs különbségekről folytattak kerekasztal-beszélgetést a résztvevők.

Kövess minket

                        

Fesztiválnaptár

November - 2018

Videó

Aftermovie 

Kapcsolat

FESZTIVÁLIGAZGATÓ                 
TOMPA GÁBOR
Emil Isac u. 26-28. Kolozsvár
Tel.:+40 264-431 986
office@huntheater.ro


SZERVEZŐ

FŐTÁMOGATÓ

 

TÁMOGATÓK