A fesztivál

Száz évvel az első világháború vége után, melynek béketárgyalásai drámaian és tragikusan átrajzolták Európa térképét s mintegy a végtelen irányába hosszabbították meg a máig is tartó háborús konfliktusokat, melyek láthatóan kedveznek egy mindössze pár száz családból álló gazdasági világelitnek – száz évvel a világ elpusztíthatóságának térbeli, fizikai valóságát tudatosító globális traumának a mindennapok közérzetébe épülése után feltehető a kérdés: mit tehet a színház egy ma már egyre utópisztikusabbnak tűnő „jobb világ” eljöveteléért? Hogyan ábrázolhatja a minden képzelőerőt felülmúló szörnyűségeket, melyek egy digitális műszer pontosságával ismétlődnek az emberiség naptárán?

A háború különböző – korunkban egyre sokasodó, látható és láthatatlan – formáinak színpadi feldolgozása külön fejezetet nyitott a közelmúlt és a jelen színházi törekvéseinek történetében. Én leginkább a rémület színházának nevezném, ahol az erőszak által okozott szörnyű traumák egyfajta egyéni és közös „ördögűző” cselekvésre szólítanak mindannyiunkat. A kétségbeesésig fokozott rémület, ha cselekvő együttérzésre talál, súrolja a remény határait. Akár a háború, a színház is két egymással szemben álló fél kölcsönös cselekvését feltételezi. Csak amíg az előbbi a megsemmisítésre, az utóbbi az önvizsgálaton és közös felelősségen alapuló változtatás, átalakulás szükségességére irányul. Mondjuk ki a háborút, hogy megszabaduljunk tőle – magunkban és a külvilágban. Történjen meg minden a színpadon, hogy ne ismétlődjék meg a tükrözött „valós” világban, az Életben. Legyen békesség közöttünk!
Erre a gondolatra szerettük volna építeni az idei fesztivált.

Tompa Gábor
Fesztiváligazgató
Az Európai Színházi Unió Elnöke