Az utolsó naplót írom, ami azt jelenti, már nem rohanok reggel a beszélgetésekre, délután előadásra, este pedig újabb előadásra. Egészen furcsa érzés más helyről végiggondolni a fesztivál utolsó napját.
De nézzük, hogy is zajlott a vasárnap. Első nekiugrásból azt mondanám, hogy nagyon fáradtra sikerült, a beszélgetéseken legalábbis mindenki arcán ez látszott, illetve a sok üresen maradt szék is erről tanúskodott. Ettől eltekintve azért kora reggel (10 órakor) elkezdték megtartani az előző napi előadások, illetve a két vasárnapi előadás beszélgetését.
Tompa Gábor és
Visky András először a lengyel
Teatr ZAR alapítójával, vezetőjével beszélgetett, aki egyben a wroclawi
Grotowski Intézet igazgatója is.
Ez az oka tehát annak, hogy egy
Beckett-műből készült előadás kapcsán
Grotowski lesz mégis a beszédtéma. A rendezőtől tudjuk meg, hogy Az utolsó tekercs című előadásában a nyelviség, zeneiség, illetve a csend különböző szintjei érdekelték, és Grotowskit követve próbáltak kérdéseket feltenni a színészről. Az előadás azzal kezdődik, hogy
Alessandro Curti színész banánt osztogat a nézőknek, majd belépünk a papírdoboz tornyok közé, amit két asztal köré építettek fel.
Az asztalokhoz különböző idők tartoznak, míg az egyiknél felveszi saját hangját a színész, addig a másiknál több tíz év elmúltával őszre púderozott hajjal hallgatja vissza azt. A szünetekben, melyeket a rendező is említett, a színész gyakran a takarásba vonul, vagy inkább odacsoszog, ott tesz-vesz valamit, például vizet forral, amit mi nem látunk, majd ugyanazokkal a léptekkel visszatér a színre. Közben azon gondolkodom, hogy miért éppen utolsó napra került ez az előadás, mert valahol az elején talán jobban rá tudtunk volna hangolódni arra az időjátékra, amit itt tapasztalnunk kellene. Az előadás azzal végződik, hogy a tekercs tovább pörög, a színész nélkül, mi pedig az egyre erősödő zajban rajtra készen ülünk, hogy még időben átsprinteljünk az utolsó előadásra, a budapesti Vígszínház
Jóembert keresünkjére.
Michal Dočekal, a darab rendezője, az Európai Színházi Unió elnöke, elmeséli a 2012-ben rendezett előadás kapcsán, hogy azóta sokkal radikálisabban lát bizonyos dolgokat, de nem tudja, hogy ez miképpen jelenhetne meg a rendezésében.
Eszenyi Enikő, a KÁMSZ testvérszínházának, a
Vígszínháznak az igazgatója, és az esti előadás Sen Téje, illetve Sui Tája szerint a Brecht-játszás hagyománya jelentős a Vígszínházban, ugyanis itt mutattak be először Brecht-darabot Magyarországon. A szöveg aktualitása Magyarországon, Romániában, de a cseh rendező otthonában is vitathatatlan, csak ott mégis jobb söröket isznak – vonja le
Visky András a konklúziót a beszélgetés végén.
Brecht szövege a játékossága mellett mégis egy felismerésből származó kiáltás, hogy olyan társadalomban élünk, ahol nem lehet jónak lenni, ezt pedig a
Dočekal-előadás is követi. Az újdonsága az, hogy a színpadon minden női szerepet férfiak alakítanak, kivéve Sen Te szerepét, de neki is maszkot kell felvennie és férfivé, vagyis Sui Tává kell változnia. Izgalmas az előadásban az identitáscserék játéka, ugyanis a legtöbben több karakter szerepében is megfordulnak. Az identitásokkal való játékban az istenek különböző alakokban való megjelenése a legfrappánsabb, mivel ők alakváltással, álruhában érkeznek, hogy Sen Te jóságát próbára tegyék.
Az előadás végén Tompa Gábor fesztiváligazgató köszönetet mond és mindenkit visszavár a fesztivál 2018-as kiadására. Bankettel és az utolsó tartalékenergiák felhasználásával,
DJ Blanilla bulijával zárul a fesztivál.
Az idegenség körüli kalandozások itt nem állnak meg, de a napló bezárul, én pedig elköszönök!
Gál Boglárka
