Samuel Beckett: Az utolsó tekercs

Az utolsó tekercs a Beckett csend-architektúrája iránti csodálatból született. Az élet hangokba való beépítése, ahogyan önmagunkat körbevesszük a hanggal – előadásunk erre az alapmotívumra épül. Munkánkban abból indulunk ki, hogy a hang az emlékezet tárhelye, és ezáltal időkapszula is. Az utolsó tekercs lehetővé teszi, hogy megkérdőjelezzük és megerősítsük hitünket, abban, hogy maga a színház is időkapszula. Középpontjában mindig ott lesz a csend, vagy annak átmeneti színpadi helyettesítője – a szünet.

Az utolsó tekercs rendezésének alaphelyzete: egy fiatal színész rögzíti a hangját azért, hogy felhasználja azt a jövőben – amikor készen áll majd arra, hogy eljátssza a Beckett-szereplőt. E készenléti állapot megtapasztalásának legjobb módja az, ha megpróbáljuk megidézni Krapp alakját ma – és a következő harminc évben.