Samuel Beckett: A JÁTSZMA VÉGE

A játszma vége olyan mű, ami hihetetlen precizitást követel meg az alkotóktól, mivel első sorban zenei felépítésű. Olyan mint egy partitúra. Beckett drámái viszont a zárt forma ellenére annyira gazdagok, sokrétűek, hogy szinte kikövetelik maguknak, hogy visszatérjünk hozzájuk, annyira metaforikusak, hogy folyamatosan lehet reflektálni velük a mindennapi életre.
Beckett nagyon gyakran beszél az eltűnés méltóságáról: a szereplői irtóznak a szörnyű fizikai haláltól – elrohadás, éhhalál, szétolvadás. Ezzel együtt egyik Beckett-szöveget sem tartom sötét drámának, mert, egyrészt a kétségbeesés a remény legmagasabb formája, másrészt pedig erősen jelen van a szereplők egymásrautaltsága, a szolidaritás, az együttlét fontossága.