Samuel Beckett: A JÁTSZMA VÉGE (2010)

Hamm: José Luis Gómez
Clov: Susi Sánchez  
Nagg: Ramón Pons 
Nell: Lola Cordón

Rendező: KRYSTIAN LUPA
Díszlettervező: Krystian Lupa

Jelmeztervező: Piotr Skriba

Köszönet a madridi Színművészeti és Zenei Dokumentációs Tárnak (CDAEM) – INAEM, valamint a spanyol Kulturális- és Sportminisztériumnak a közreműködésért. 

Amikor úgy tűnik, hogy a világ örökre kihunyt, a hit romjain két szereplő egy klausztrofóbiát keltő szobában él, és egymást ingerlik: Hamm, az úr, egy vak, lebénult, tolószékbe kényszerült férfi, és Clov, a szolga, aki nem tud egyhelyben megülni, és végig járkál a térben. Nagg és Hell, Hamm szülei, akik egy biciklibalesetben elvesztették lábaikat, egy szeméttárolóban rekedtek, és néha kidugják a fejüket beszélni. Nell szavaival élve, „Semmi sem viccesebb, mint a boldogtalanság".

„Feltéve, hogy A játszma vége egy rendkívül személyes munka, ne dőljünk be a kelekótya vigyorának és a bohócmaszknak (Clov – clown), kérlelhetetlen, szüntelen és végtelen iróniájának, cinizmusának... A cinizmus gyakran a metafizikus szentimentalizmussal szembeni álláspontját tükrözi... Tehát amennyiben A játszma vége egy mélyreható mű, és ugyanakkor titokban személyes, képtelenek vagyunk nem számon tartani a furcsa és titokzatos megfeleltetéseket... Hamm az én, de nem csak Beckett énje, vagy az olvasóé, vagy azé, aki most ír, amint ámulva és borzadva felfedezi a becketti szöveg egymást követő tereit, nem csak – a vak ember szerepét megtestesítő – José Luis Gómez énje, sem pedig az enyém, a nézőé, hanem egy univerzális én: egy entitás, amelynek lehetősége nyílik a világ olyannyira abszurdan központi lakójává és személyévé válni. Ez egy olyan fantáziajáték, amely a megvilágosodás borzadálykeltő pillanataiban kísért: Egyedül vagyok, a világ megszűnt létezni, egy megmagyarázhatatlan katasztrófa megsemmisítette. Mindig is magamban hordoztam ezt a katasztrófát, a gyerekkor első félelmeitől kezdődően, mielőtt tudtam volna, hogy a világ ugyanúgy rejtőzködik – ami akár igaz is lehet –, vagy egyszerűen, hogy már meg is történt, legyen az a bibliai özönvíz vagy a második világháború rémálma... Vagy hogy még csak ezután következik, és az atom-szülte megsemmisülés virágában testesül meg, amely mitikus környezetünkben bimbózik. Mindezek bennünk gyökereznek, mintha egyike lenne azoknak az embrióknak, amelyek az énünkbe ágyazódtak, a gonoszsággal és a magányossággal végérvényesen és titokzatosan összefonódva... Azért vagyok rossz vagyok, mert egyedül vagyok...vagy Azért vagyok egyedül, mert rossz vagyok... – hol a kezdet?"

Krystian Lupa (részlet)

Krystian Lupa

Az 1943-ban Jastrzębie Zdrój-ban, Lengyelországban született Krystian Lupa vizuális művészeteket tanult a krakkói Képzőművészeti Akadémián. Színházi rendezőként kezdte karrierjét a hetvenes évek végén, a Jelenia Góra-i Theatre Norwidában, ugyanakkor a krakkói Stary Teatr-ban is rendezett előadásokat, ahol 1986-ban házi rendezővé nevezték ki. 1983 óta Lupa színházi rendezést tanít a krakkói Színiakadémián. A The Theatre of Revelation (A megvilágosodás színháza) című írásában Lupa a színházat az individualitás határain való túllépés eszközeként meghatározó koncepcióját. Rendezett és színpadi adaptációkat készített olyan szerzőktől, mint Musil (A tulajdonságok nélküli ember), Dosztojevszkij (A Karamazov-testvérek), Rilke (Malte, avagy A tékozló fiú triptichonja), Thomas Bernhard (több mű), Csehov (Platonov), Hermann Broch (Az alvajárók), Werner Schwab (Elnöknők), Bulgakov (A Mester és Margarita), Friedrich Nietzsche és Einar Schleef (Zarathustra), Lars Norén (Personkrins 3.1), és az Andy Warhol (Factory 2), valamint Marilyn Monroe és Simone Weil (a Persona c. diptichon) által ihletett performance-ek. Lupa számos díjat nyert, többek között a 2009-es Európa Díjat is. Az UTE tiszteletbeli tagja. Spanyolországban rendezte meg Beckett-től A játszma végét (Teatro de La Abadía, 2010) és Bernhardtól az Irtást (Before the retirement – Nyugdíj előtt, Temporada Alta / Teatre Lliure, 2016)

Fesztiválok, turnék:

Berlin (Volksbühne), Łódź (Lengyelország, New Classics of Europe Fesztivál), Chorzów (Lengyelország, Ars Cameralis Fesztivál), Kolozsvár (Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál), Almada (Portugália), Nanterre (Théâtre Nanterre-Amandiers), Strasbourg (Strasbourgi Nemzeti Színház)