FESZTIVÁLNAPLÓ 1.
11 éjszaka − mondja a hotel portása, amikor átveszem a szobám kulcsát. 11 nappalunkat-éjjelünket tölti be az idei fesztivál. 22 előadás, melyekben az idegenség témáját járják körül. A hideg, ködös időn átverekedem magam a színház stúdiójáig, hogy megnézzem az első előadást.
This Beach − olvasom a címét a programban, és arra gondolok, hogy biztosan meleg lesz. Az írországi előadás díszlete valóban egy tengerpartra emlékeztet, napozóágyak, napernyő, koktélbár, homok stb. Az alakok védőruhában, védőmaszkkal állnak előttünk az első jelenetben, majd egy eszméletlenül vagy talán holtan fekvő partra sodort embert vetnek be egy kályhaszerű építménybe. A védőruha lekerül, két pár áll előttünk, menyasszony és vőlegény, egy házasságkötést látunk, melyre a vőlegény édesapja éppen áldását adja. Egy generációról generációra öröklődő tengerparton élnek, ez a saját biztonságos helyük, őseik meghódították, tehát az övék, és nem látnak szívesen itt senki mást. Ebbe a környezetbe érkezik egy fiú, az idegen. Ugyanaz, akit a kezdőjelenetben kidobtak a partról, most ételt, innivalót, ruhát és munkát is kap. Megmutatják az idegen érkezéséhez való viszonyulás mindkét lehetőségét, de a második variáns a család katonai múlttal rendelkező férfiúi számára láthatóan működésképtelen. A rokonszenves fiúról kiderül, hogy intelligens, barátságos, de a katonák gyanakvása, vallatásai végül elüldözik, és bekötött szemmel a közönség felé tapogatózva távozik. Ez a tengerpart nem egy meleg hely, itt csak a hideg van.
Az előadást
Feidlim Cannon és
Gary Keegan írta és rendezte, akik a beszélgetésen elmondják, hogy a helyszínt egy valós hely ihlette, berlini és müncheni menekülttáborokba jártak kutatni, és nem látták volna értelmét annak, hogy neveket találjanak ki a szereplőknek, így saját nevüket használják a színészek az előadásban. Keegan meglehetősen közvetlen módon beszél nekünk a meggyőződésükről, miszerint az emberiség saját magát pusztítja el, és leszámol azokkal a sztereotípiákkal is, melyek az íreket barátságos emberekként tüntetik fel, ezek nagyon szimpatikussá teszik a két alkotót. Az előadásban az „európai fehér művész” kritikája is megjelenik, abban a gesztusban, ahogy a menyasszony filmes munkáiról beszélnek a szereplők arról, ahogy tragikus sorsú embereket kizsákmányolva, ellopja tőlük a történeteiket, beépítse félművészi munkájába, ezt is rendkívül sarkított módon mutatják meg, ahogy minden mást is az előadásban.
Az esti előadást az önkéntesek flashmobja előzi meg, a ködön átszűrődik a színházat megvilágító kék fény, amiben a telefonjukat nyomkodó járókelőket alakító fiatalok után mi is bevonulunk a színházba.
Tompa Gábor a
Faust díszlete előtt állva mondja el nyitóbeszédét, és megtudjuk, hogy az idén áprilisban elhunyt
Tomaž Pandurnak állított hommage a fesztivál első estéje, az előadás kolozsvári szereplése pedig a közös terveikből az egyetlen, melyet sikerült megvalósítani. A színpadot vízzel árasztották el, hatalmas falak előtt jelenik meg Faust fekete öltözetben, mögötte pedig mindig valami éppen kirajzolódni látszik a falra vetített írásokból, képletekből, egyetemes szimbólumokból. A
Faustot és a
This Beach című előadást különbözőségük ellenére mégis összekapcsolja a család témája. Mindkét előadás beszél a család intézményéről és az agresszivitásról, ami ezeken belül születik. Tomaž rendezésének egyik legjobb megoldása az, hogy Mephisto egész családjával érkezik Faust megkísértésére, nem csupán egy személyben képviseli a Gonoszt. A Tomaž-rendezés reflektál a mű intellektuális értelmezéseinek kliséire, olyan szövegekkel szakítják meg a játékot a Mephisto család bohóc-ördögei, melyek kritikusan és ironikusan beszélnek a színpadon történtekről. Részleteiben szépen kitalált és emlékezetes színpadi alak Margaréta (Polona Juh) volt, akiről bőrruháját levetve fehérbe öltöztetik át, hogy elcsábítsa Faustot. A vízben tocsogásra való állandó rájátszással, a közönséghez való kifordulással, a nézőtéri fény felkapcsolásával a megmutatás, illúzió és színház maga lesz kérdés. Mi ugyanis állandóan figyelmeztetve vagyunk rá, hogy amit látunk, illúzió, játék, színház. Ezt csak Faust nem látja, ő a játékon belül marad, és egyedül van benne.
Gál Boglárka
